2025. augusztus 19-én hivatalosan is átadták az Akasztói Öntözési Közösség Kft. által megvalósított öntözésfejlesztési beruházást, amivel 156,39 hektár méretű szántóföld korszerű öntözése vált biztosítottá Akasztón.
A Duna-völgyi-főcsatorna és az V. csatorna torkolatánál megépült új szivattyúháznál lefolytatott ünnepélyes projektzáró eseményen adták át az elkészült öntözési infrastruktúrát, melyen számos vendég és a kivitelezésben résztvevő vállalkozók is megjelentek. A rendezvényen Font Sándor országgyűlési képviselő, Suhajda Antal, Akasztó polgármestere, Kézi Zoltán, az MBH Bank regionális agrárigazgatója, Udud Péter, a kivitelező Aquaprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Szabó József az Akasztói Öntözési Közösség Kft. vezetője tartott tájékoztatót a beruházás stratégiai fontosságáról, a területi vízmegtartás növeléséről, valamint az aszályos időszakok hatásainak mérséklésére irányuló fejlesztésekről.
A beruházás a Vidékfejlesztési Program „Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Ágazat Fejlesztése” elnevezésű felhívásának keretében, 1,309 milliárd forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósult meg. A fejlesztés elsődleges célja a talajvízszint egyensúlyának fenntartása, a csapadékhiányból adódó termelési kockázatok csökkentése, továbbá a helyi növénytermesztés és állattenyésztés kiszámíthatóságának elősegítése.
A kivitelezési munkálatok során egy nagy kapacitású, napi 10 ezer m³ víz kijuttatására alkalmas szivattyúház épült meg. A műszaki tartalom részeként 14 darab modern, körforgó rendszerű öntözőberendezést telepítettek, valamint hidránsokat építettek ki a dobos öntözőgépek ellátásához. Továbbá kiépült egy 8 kilométeres villamosenergia-hálózat, valamint 4 kilométer hosszúságban szilárd burkolatú utat alakítottak ki az üzemeltetési és megközelíthetőségi követelmények biztosítása érdekében.
A projektzáró tájékoztatón elhangzottak szerint a megvalósult létesítmények nemcsak a meglévő szántóföldi területek üzembiztos vízellátását garantálják hosszú távon, hanem megteremtik a műszaki feltételeket a jövőbeni területi bővítések és a hatékonyabb gazdálkodás számára is.